Barion Pixel
top of page
Mindsetup_web_wix_fejlec_Onmenedzsment_1

Tudod mit akarsz,

mégsem sikerül elérned?

Kezdjük ott, ahol Te: úgy igazán vágysz valamire, amit célként tűzöl ki magad elé. Motivált vagy és elszánt, belekezdesz a megvalósításba…

  • De hiába látod magad előtt a lépéseket, egy hang a fejedben folyamatosan visszatart: „nem vagyok elég jó“, „nincs elég tapasztalatom“, „úgysem fog sikerülni“, „hiába a tehetség, a kapcsolatokon múlik minden“, „ebből úgysem tudok megélni“, „mit fognak szólni mások“.

  • Olyan sok az egyéb teendőd, hogy egyszerűen nincs időd a célodhoz szükséges feladataidra, vagy ha időd lenne is, csak tolod magad előtt az elintéznivalókat - magad sem érted, hogy miért.

  • Netán úgy érzed, a világ összeesküdött ellened: se a körülmények, se a körülötted lévők nem támogatnak, folyamatosan akadályokba ütközöl.

  • Esetleg hetek, hónapok, vagy akár évek is a hátad mögött vannak már, a várt eredmény nélkül, pedig Te mindent megpróbáltál.

Ismerős valamelyik a fentiek közül? Ha igen, jó helyen jársz, mert ez a workshop pont Neked szól!

Mindsetup_web_wix_fejlec_Hallgattasd_el_a_kisordogot_udvozlet.png
Papir_hatter_strip.jpg

Segítünk felismerni és hatástalanítani a haladásodat gátló hiedelmeid!

Az önkorlátozó hiedelmeinkkel a bizonytalantól és a fájdalomtól védjük meg magunkat, miközben észrevétlenül zárjuk magunkat a félelmek börtönébe - ebből a kényelmetlen állapotból nyit kiutat ez a 3 órás program.

A workshopon megmutatjuk, hogyan kérdőjelezd, majd cáfold meg a téged gátló hiedelmeket a saját tapasztalataidra építve, valamint azt is megtanulod, hogy hogyan válj önmagad valódi támogatójává.

Amint megismered az öngátló mechanizmusod, megérted, hogyan állsz önmagad útjában, milyen köröket futsz újra és újra, valamint választ kapsz a kudarcaid valódi okára is.

 

Innen már csak egyetlen lépés a változás: konkrét és bármikor alkalmazható eszközöket adunk a kezedbe, hogy átírhasd a magaddal kapcsolatos ítéleteid, és magabiztosan vághass bele a céljaid megvalósításába.

A gyakorlatban hiszünk

és ezt is adjuk

A workshopon a saját önkorlátozó hiedelmeiden dolgozol, vagyis nem elméletben beszélünk a témáról, hanem aktívan teszel is a haladásodért - ehhez minden támogatást megadunk Neked!

MindSetup_56.jpg

A workshop tartalma:

  • hangolódó kérdőív célzott, az önismeretet erősítő kérdésekkel

  • kis csoportos (max. 10 fő), online program,                3,5 órában (egy szünettel)

  • az önkorlátozó hiedelmek működésének megértését támogató elméleti összefoglaló

  • két vezetett gyakorlat a korlátozó gondolataid vizsgálatához és átkeretezéséhez

  • közös tanulás élménye, biztonságos légkörben,   jó hangulatban

  • megvalósítást támogató, letölthető anyagok

Mindsetup_web_wix_fejlec_mit_nyersz_Onme

Rádöbbensz, hogy bármire

képes vagy, amit szeretnél

Ha velünk tartasz,

 

  • megérted a kudarcaid igazi okát, nem hibáztatod magad tovább

  • megkönnyebbülsz, a felszabadult energiát a megvalósításra tudod mozgósítani

  • erősödik a motivációd, elhiszed, hogy képes vagy elérni a célod

  • bátrabbá válsz és újra elkezdesz bízni magadban

  • megtapasztalod, hogy kompetens vagy, és képes vagy irányítani a haladásod

  • a fókuszodat a megoldásokra helyezed át az akadályokról

  • csökken a szorongásod, enyhülnek, vagy akár meg is szűnnek a korábbi félelmeid

Falakat döntögető tanulságok

és konkrét eszközök

A workshop telitalálat volt, remek gyakorlatok révén térképezhettük fel azokat a az akadályokat, falakat, amiket saját magunk állítunk, emelünk magunk elé a belső, korlátozó hiedelmeinkkel. A csoportmunka számomra kifejezetten pluszt ad, hiszen több szem, több szív, több erő... :) Jó adag tanulság, megoldási eszköz és mód, és további megdolgoznivalóval távoztam a workshopról - ami bár online zajlott, ugyanolyan élmény, mintha mind egy szobában üldögéltünk volna, jól esett "ott" lenni. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem fél az önismerettől, és hajlandó szembenézni a legnagyobb és legközelebbi ellenségével - saját magával, saját hiedelmeivel.

Reigl Angi

Tarts velünk!

A következő workshop időpontja: 2022. Március 16. 18:00 - 21:30

A jelentkezés határideje: 2022. Március 14. éjfél

A workshop ára: 20.990 Ft

A jelentkezésed a regisztrációs űrlap kitöltését követően, a részvételi díj befizetésével válik érvényessé. A programot minimum 5, maximum 7 résztvevővel indítjuk el.

Palma_felul.png
Jelentkezés

Jelentkezés

Nagyon örülünk, hogy velünk tartasz!

Kérjük töltsd ki az alábbi űrlapot.

A számlát 2 munkanapon belül megküldjük az általad megadott e-mail címre, az átutaláshoz szükséges bankszámlaszámmal. Bővebb információt az ÁSZF tartalmaz.

 

Ha maradt még kérdésed, itt, vagy a hello@mindsetup.com címen érsz el minket.

A küldés gombra kattintással megerősítem, hogy

Az adatkezelési szabályzatra vonatkozó négyzetet mindenképp pipáld ki, mert enélkül nem tudunk az e-mail listánkra tenni. A másodikat pedig akkor, ha szeretnél velünk kapcsolatban maradni, és érdekelnek ingyenes anyagok, események, akciók.

Köszönjük a jelentkezésed! Hamarosan küldjük a számlát és a részleteket!

További értékes tartalmakért kattints:

  • Instagram
  • Black Facebook Icon
bottom of page