Kerülj összhangba magaddal!
Amikor kezedben az irányítás, vagyis kilépsz a mókuskerékből és úgy éled a mindennapokat, ahogy az számodra a legjobb, akkor eltűnik a különbség a hétfők és a szombatok között.
Minél inkább összhangba kerülsz a saját szükségleteiddel és vágyaiddal, annál inkább megtapasztalod a belső békét, kiegyensúlyozottságot, hegyeket megmozgató lendületet, motivációt és önbizalmat, ahogy azt is, hogy ezek függetlenek a körülményektől (beleértve az anyagi helyzetedet, a kapcsolati státuszodat, a munkakörödet, a kipipált feladataid számát stb.), és attól is, amit mások gondolnak Rólad.
Amikor egy-egy nap már nem a folyamatos pörgésben telik, van időd magadra és nap végén valódi elégedettséggel hajtod álomra a fejedet, tudhatod, hogy megérkeztünk – de ez egyáltalán nem a végállomás, sokkal inkább egy olyan új történet kezdete, amelynek tényleg Te vagy a főszereplője, és a forgatókönyvet is kizárólag Te írod.
Elégedett és szabad életed szakértője Te vagy!
Túlvállalás, teljesítménykényszer, megfelelés, motiválatlanság, halogatás, szűnni nem akaró hiányérzet, belső feszültség, a nem vagyok elég jó mardosó érzése: a jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy mókuskerékben vagy, és nem olyan életet élsz, amilyet igazán szeretnél – ezek talán számodra is ismerősek.
Mindezt azonban magad mögött hagyhatod, ha újra (vagy végre) kapcsolatba kerülsz azzal, aki vagy, és elkezdesz odafigyelni arra, amire életed különböző területein ténylegesen szükséged van ahhoz, hogy kiegyensúlyozottnak, értékesnek, boldognak érezd magad.
Vagyis minden megvan benned ahhoz, hogy megállítsd a mókuskereked és elkezd élni azt az életet, ami ténylegesen a Tiéd: Te tudod a legpontosabban, mikor vagy fáradt és mi tölt fel igazán, Te tudod, hogy mi lelkesít és mi húz le, ahogy azt is, hogy kinek a társaságában érzed jól magad és kiében nem – mi csupán abban támogatunk, hogy mindezeket felszínre hozd és átültesd a mindennapjaidba.
Segítünk, hogy azzá válj,
aki tényleg vagy!
Amire tőlünk számíthatsz, avagy az 5 pillérből álló Mindsetup módszerünk:
-
Támogatunk a vágyott, de esetleg még homályos jövőképed letisztázásában, ami által nemcsak a célod válik világossá, hanem az is, hogy miért indulsz útnak és mit ad majd Neked, ha megérkezel - így a motivációvesztést éppúgy elkerülheted, mint a csalódást az út végén.
-
Segítünk kapcsolódni a önmagaddal, a belső hangoddal, és azt is megmutatjuk, hogyan hozhatod felszínre, mondhatod ki és valósíthatod meg mindazt, amitől igazán jól érzed magad az életedben.
-
Olyan szemléletmódot és eszközöket adunk a kezedbe, amelyek nemcsak elindítanak a változás felé, de úton is tartanak, sőt bármilyen kihívást jelentő helyzetben is támpontot jelentenek.
A mi küldetésünk
általad kel életre
Új, szabad életed támogatói
Istók Nikoletta
Transzformációs coach, tréner és kommunikációs szakember vagyok.
Tíz évvel ezelőtt, egészen messziről indultam el: két bölcsész diplomával, nyelvtudással telemarketingesként kezdődött az utam, majd a multi világában folytatódott, ahol először éreztem meg, hogy többre vágyom, mint az alkalmazotti lét adta rutinok, szeretnék egyedit, értékeset alkotni. Így vágtam bele munka mellett az újságírásba, majd trénernek, később coachnak tanultam, hogy mára a hivatásom minden tekintetben önazonos legyen velem.
Tipikus Y generációsnak vallom magam, aki számára a kihívásokkal teli útkeresés, a többszöri pályaváltás az élet természetes velejárója, folyamatos tanulással és fokozatosan mélyülő önismerettel fűszerezve. Akárcsak a szakmai pályám, úgy a magánéletem tapasztalásai is megerősítettek abban, hogy minél inkább összhangban működök a szükségleteimmel, az értékeimmel és a vágyaimmal, annál kiegyensúlyozottabb, eredményesebb, boldogabb életet élhetek.
Küldetésem minél többeknek megmutatni, hogy az elégedett mindennapok egyáltalán nem a ritka kivételezettek sajátja, hanem bárki számára elérhetők és fenntarthatók. Segítek, hogy újra kapcsolódni tudj önmagadhoz, és meghalld a belső hangod, ami
már most is suttogja neked, hogy merre érdemes továbbmenned az utadon.
Hitkó Andrea
Mindfulness, kamasz és párkapcsolati coach, tréner és Motivációs Térkép Partner vagyok.
Amióta eszemet tudom foglalkoztatnak az emberi kapcsolatok: az, hogy hogyan jöhetünk ki jól egymással és hogyan élhetünk harmóniában. Hiszek abban, hogy minden ember egyedi épp ezért mindenki másképp és mást ad hozzá az egészhez. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek: hogy milyen környezetben, milyen feladatot teljesítünk ez mind a választásunk, döntésünk eredménye. Ha ezekkel a választásokkal összhangban élünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk.
Több, mint 20 éve kezdtem el keresni ezt az utat: elvégeztem a pszichológiát, dolgoztam középvezetőként és idegenvezetőként, közben folyamatosan tanultam iskolapadban is, de azon kívül még többet.
Amikor először tapasztaltam meg, hogy milyen érzés, amikor összhangban élek az értékeimmel, a saját motivációimmal és követem az álmaimat, akkor lettem teljesen biztos abban, hogy megtaláltam a saját utamat, amit azóta is járok.
Misszióm, hogy ezt az élményt minél többen átéljék. Mert a kiteljesedett, boldog élet hozzávalói ott vannak benned, készen arra, hogy felfedezd őket és velük összhangban a saját utad járd. Minden nap, csillogó szemmel!