Barion Pixel
top of page
Papir_hatter_strip.jpg

Megfeleléskényszer, önbizalomhiány és a "nincs időm" nyomása
jellemzi az életedet?

Nap mint nap teszed a dolgod, egymás után pipálod ki a feladataidat a munkádban és a magánéletedben, esténként mégis hiányérzettel, feszülten térsz nyugovóra, aztán másnap minden kezdődik elölről. Nem tudsz többet magadra vállalni, sőt olykor úgy érzed, szétszakadsz belülről, mégis folyamatosan kételkedsz az értékességedben, szerethetőségedben.

  • „Csak futok magam után, és nem jut időm azokra a dolgokra, amiket igazán szeretek.”
     

  • „A szorongás állandó résztvevője a mindennapjaimnak, félek a kudarctól, a kritika megbénít.”

  • Képtelen vagyok a nemet mondásra, aztán pedig iszom a levét.”

  • „Azt sem tudom, én mit szeretnék, mindig mások elvárásait teljesítem.”

  • „Úgy érzem, észrevétlenül telnek el az éveim, nem én irányítom az életem, csak sodródom benne."

  • „Mindenkinek igyekszem megfelelni, mégis folyamatosan azt érzem, hogy nem vagyok elég jó."

Ismerős valamelyik a fentiek közül?

Ha igen, jó helyen jársz, mert ez kézikönyv pontosan ebből a helyzetből mutat kiutat!

Mindsetup_web_wix_fejlec_Kapcsold_ki_a_robotpilotat_EBOOK_udvozlet.png
Papir_hatter_strip.jpg

Találd meg a sok muszáj között, hogy Te mit szeretnél!

Meggyőződésünk, hogy életed szakértője Te vagy, vagyis már most is pontosan tudod, mire van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben. Éppen ezért nem "tuti" tippeket és általános tanácsokat gyűjtöttünk össze a könyvben, hanem abban támogatunk, hogy megleld a saját megoldásaidat.

Amit a Kapcsold ki a robotpilótát gyakorlati kézikönyv ad Neked:

  • A felszabadító érzést, hogy lehet olyan életed, amilyet szeretnél, nem kell megelégedned az „elmegy” szinttel

  • Konkrét diagnózist a jelenedről, és pontos iránymutatást arról, hogy merre indulj és milyen lépések vezetnek az elégedett mindennapjaidhoz

  • A meg tudom és meg akarom csinálni érzését, a „nincs kedvem”, a halogatás és pótcselekvések helyett

 

  • Pozitív képet önmagadról, a kishitű gondolataid hatástalanításával

 

  • Valódi elégedettséget azáltal, hogy végre a jó vágányra kerül az életed

Örök érvényű, teljesen személyre szabható eszköztárat adunk a kezedbe

A könyv írásakor arra törekedtünk, hogy a változás megalapozásához szükséges elméleti hátteret a lehető legtömörebben foglaljuk össze, a hangsúlyt a gyakorlatokra helyeztük. Ezeken végighaladva segítünk tudatosabbá válni, meghozni a változáshoz szükséges döntéseket, majd útra kelni és – új szokások kialakításával –  úton maradni, hogy ténylegesen elérkezhess oda, ahova már régóta vágysz.

Ezért fogod imádni a Kapcsold ki a robotpilótát gyakorlati kézikönyvet:
 

  • Egyedülálló start-cél rendszer

A könyv 100 százalékban a saját élethelyzetedhez ad útmutatást: általános tanácsok helyett maximálisan Neked szól, mivel a teljes folyamat a jelenlegi életed feltérképezésével és a Te konkrét célod megfogalmazásával kezdődik.

 

  • Haladás a saját tempódban

A lépéseket mi mutatjuk, az ütemet Te diktálod: feldolgozhatod a könyvet egyetlen délután alatt, de adhatsz magadnak több hetet is, ahogy számodra a legjobb.
 

  • Könnyen elvégezhető gyakorlatok

Az egyszerűségben, a ténylegesen megvalósítható változásban hiszünk, ezért a gyakorlatok 5-15 perc alatt kivitelezhetők, a legzsúfoltabb napba is beilleszthetők, ráadásul a legtöbbnél különböző változatokat is találsz – válaszd azt, amelyiket testhezállónak érzed.

  • Támogatás az új szokások kialakításához

A változás egy felismeréssel majd egy döntéssel kezdődik, és mindig a tetteken keresztül valósul meg, ezért fejezetről fejezetre segítünk abban, hogy amit tanulsz, kipróbálsz, és beválik, azt ténylegesen be tudd építeni a mindennapjaidba.

 

  • A jövőben bármikor alkalmazható eszköztár

A könyvben található gyakorlatokat és szemléletet bármilyen változás, kihívás vagy új cél kitűzésekor segítségül hívhatod, vagyis egy örök érvényű megoldókészletet kapsz a Téged támogató döntésekhez, a minőségi, kiegyensúlyozott életedhez.

Erre számíthatsz:
lapozz bele a könyvbe!

Támogató iránymutatás
és motiváló ötlettár

Kinek ajánlom a Mindsetup e-bookot? Azoknak, akik számára fontos, hogy értsék, milyen belső folyamatok zajlanak le bennük, akik hajlandóak tenni a saját fejlődésükért, még akkor is, ha az időnként kellemetlen és akik szeretnék tudatosabban élni az életüket.

 

A könyvben az alapoktól kezdve, praktikus, könnyen elsajátítható gyakorlatokon keresztül haladhatunk önmagunk jobb és mélyebb megismerése, illetve a tudatosság felé, miközben megtudhatjuk, melyek azok az életterületeink, amelyek kiemelt figyelmet és változtatást igényelnek. A könyv a coaching szemléletre épül, azaz nem tanácsokat ad, hanem abban segít, hogy mi magunk képesek legyünk megtalálni azt a módszert, időzítést és eszközt, ami a leghatékonyabban segíthet minket céljaink felismerésében és elérésében, mindezt úgy, hogy közben a motivációnkat is segít megőrizni.

 

A könyv nem árul zsákbamacskát, nem ígéri azt, hogy egyetlen olvasással minden problémánk megoldódik és különleges szuperképességekre teszünk szert. A könyv inkább eszköz, egy ötlettár, ami segítséget nyújthat a saját belső munkánkhoz. Szívből ajánlom ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy sokat fogok dolgozni vele.

Temesvári Orsi

05.27. éjfélig
2 db BÓNUSZ is a Tiéd lesz!

Mindsetup_Ebook_kiskepek_bonuszok_tudatossagi_leltar.png

Tudatossági leltár

 

Ha nem érzed igazán jól magad az életedben, érdemes egy alapos rendrakással kezdened. Ezzel a célzott gyakorlattal segítünk leltárba venni és értékelni mindazt, ami benned és körülötted van, hogy tudatosan dönthess arról, mire van szükséged a jövőben is, és minek intesz búcsút itt és most.

Mindsetup_Ebook_kiskepek_bonuszok_meditacio.png

3 perces jelenlét meditáció

A meditáció tökéletes kiegészítése az e-booknak, segítségével nem csak átültetheted a gyakorlatba a könyvből elsajátított szemléletet egy tudatos szünet formájában, de valódi kapcsolatba is kerülhetsz magaddal, ami az önszereteted, önbizalmad, kiegyensúlyozottságod legfőbb forrása.

Döntöttél és
kikapcsolod a robotpilótád?

Mindsetup_Mailerlite_ebook_kep.png

Gyakorlati kézikönyv

 

Értéke:  5.990 Ft

Segítségével:

  • visszaszerzed az irányítást a mindennapjaid felett

  • meglátod, honnan és hogyan indulj el a vágyott mindennapjait felé

  • bármikor alkalmazható szemlélettel és eszközökkel gazdagodsz

  • megtapasztalod, hogy képes vagy megvalósítani, amit szeretnél

  • magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb, elégedettebb leszel

 BÓNUSZOK 05.27. éjfélig 

Mindsetup_Ebook_kiskepek_bonuszok_tudatossagi_leltar.png

Tudatossági leltár

 

Segítségével eldöntheted, mi ad hozzá az életedhez és mi nem.

Értéke: 2.990 Ft

Mindsetup_Ebook_kiskepek_bonuszok_meditacio.png

3 perces jelenlét meditáció

Tudatos szünet bárhol, bármikor, hogy kezedben tartsd az irányítást.

Értéke: 2.990 Ft

A teljes csomag értéke 11.970 Ft

Azonban mi azt szeretnénk, hogy az elégedett, magabiztos, kiegyensúlyozott élet bárki számára elérhető legyen, ezért a csomag ára most:

 4.290 Ft 

Ez történik, ha a
fenti gombra kattintasz

  • Biztonságos és kényelmes bankkártyás fizetés

A kézikönyvért bankkártyával tudsz fizetni egy erre a célra kialakított, hitelesített felületen. A fizetés teljesen biztonságos - a bankkártya adataid nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Így a teljes fizetési folyamatot gyorsan, kényelmesen, mindössze pár kattintással letudhatod.

  • Azonnal kézhez kapod a gyakorlati kézikönyvet

A kártyaadatok elküldését a követően a rendszer automatikusan dolgozik (éjjel is!), és azonnal megkapod a Kapcsold ki a robotpilótát gyakorlati kézikönyvet, valamint az ajándékot is. Ezek elérhetőségét az e-mail fiókodban találod majd.

  • És automatikusan megérkezik a számlád is

A számlára sem kell napokat várnod. A kifizetéssel egyidejűleg, az ebookkal és a bónuszokkal együtt azonnal megérkezik elektronikus postafiókodba a kiállított számla is. Így akár rögtön le is tudod menteni.

Papir_hatter_strip.jpg

Mi végigjártuk a nehezebb utat,
Neked már nem kell!

MindSetup_19_sharp_Insta.jpg

Hitkó Andi és Istók Niki vagyunk, coachok, trénerek, de leginkább Emberek.

 

Az elmúlt 20 évben mindketten jártunk meg olyan mélységeket, amelyek megállásra késztetettek, kényszerítettek minket, nekünk szegezve a kérdést: tényleg ilyen életet szeretnél élni, vagy elégedetten akarsz visszatekinteni a mögötted lévő évekre?

Ezen kérdések megválaszolása volt az első lépés azon minőségi élet felé, amelyben már évek óta csillogó szemmel, a saját utunkat járva, megfeleléstől, kényszerektől mentesen, kiteljesedve, elégedetten élünk.

 

Sok éves tapasztalatunkat és szakmai tudásunkat latba vetve támogatunk, hogy Te könnyebben megvalósíthasd azt az életet, ahol igazán harmóniában élhetsz önmagaddal és a környezeteddel.

Amikor meghallod és elkezded követni a saját belső hangodat, akkor indulsz el a kiegyensúlyozott, eredményes, önazonos élet felé – mert ez egyáltalán nem a kiváltságosok sajátja, számodra is elérhető és minden külső körülmény ellenére fenntartható is.

És hogy mire számíthatsz az új életedben? Elkezded szeretni, becsülni önmagad és már nem lesz szükséged mások jóváhagyására ahhoz, hogy értékesnek érezd magad, egyre többször éled meg a hétköznapokban a belő elégedettséget, nyugalmat, és olyan élményekben lesz részed a számodra fontos kapcsolatokban, amelyeket most el sem tudsz képzelni.

Tudd, hogy soha nem késő eldönteni, hogy milyen életet szeretnél. Mi készen állunk, hogy kísérjünk ebben az izgalmas kalandban - mégpedig a gyorsítósávon.

MindSetup_18(1).jpg

Zéró kockázat:
ha nem leszel elégedett, a teljes összeget visszakapod!

A tudásunkat és a lelkünket is beleraktuk ebbe a könyvbe, ezért biztosak vagyunk benne, hogy hatalmas értéket képvisel, ahogy azt is, hogy milyen változást képes előidézni az életedben, ezért nincs bennünk kétség, hogy elégedett leszel azzal, amit kapsz.

Azonban számunkra a bizalmad a legnagyobb kincs, a vásárlással pedig pontosan ezt adod nekünk, ezért szeretnénk viszonozni: amennyiben mindent kipróbálsz, amit a könyvben leírtunk, de mégsem következik be az a változás, amit vártál, a teljes vételárat visszaadjuk Neked, kérdés nélkül, mégpedig a vásárlástól számított 365 napon belül.

Vagyis teljesen kockázatmentesen lehet a Tiéd az e-book

Mit gondolsz, elég fair az ajánlatunk?

Mindsetup_Mailerlite_365_napos_garancia_flekk.png

Kérdések, amelyek talán Benned is felmerülnek

  • Hogyan és mikor fogom megkapni az e-bookot és a bónuszokat?

Az általunk küldött számla kiegyenlítését követően azonnal hozzáférést kapsz a Kapcsold ki a robotpilótát gyakorlati kézikönyvhöz (és a bónuszokhoz). A letöltéshez szükséges linkeket a megrendeléskor megadott e-mail címedre küldjük.

  • Pontosan milyen formátumú az e-book?

Az e-bookot interaktív pdf formátumban készítettük el, amit telefonon és számítógépen is bármikor könnyedén olvashatsz, kitölthetsz, és kinyomtatnod sem kell, a kitöltéshez kizárólag Adobe Acrobat Reader programra lesz szükséged, amit innen tudsz letölteni.

  • Milyen terjedelmű az e-book?

Az e-book 53 oldalas, amit további letölthető anyagok, ajánlott tartalmak és egy máshol nem elérhető előadásunk is kiegészít.

  • Hol kérhetek segítséget, ha elakadtam a könyvvel?

A hello@mindsetup.hu címen bármikor elérsz minket, írj, ha kérdésed van, és mi 2 munkanapon belül válaszolunk Neked!

  • Hogyan tudok élni a garanciával?

Ahhoz, hogy igénybe tudd venni a 365 napos pénzvisszafizetési garanciát, mindössze annyit kell tenned, hogy feldolgozod a könyvet és átülteted a gyakorlatba az ott tanultakat. Ha megtetted a könyvben leírtakat, és 365 napon belül nem történik változás az életedben, csak kattints a megrendeléskor kiküldött e-mailben található linkre, és az automata rendszernek köszönhetően azonnal visszakapod a kurzus teljes árát a bamkszámládra, amelyről fizettél.

Egyéb kérdésed van? Írj nekünk a hello@mindsetup.hu e-mail címre, és 2 munkanapon belül megválaszoljuk Neked.

bottom of page